Egy friss vizsgálat rámutatott, hogy a kutyák figyelik és másolják a velük egy háztartásban élő gyerekeket. De ezt nem teszik olyan gyakran, mint a felnőttek esetében.
Az Oregon Állami Egyetem kutatói legfrissebb vizsgálatukban a kutyák és a velük egy háztartásban élő gyerekek között kialakult kapcsolat milyenségét figyelték meg. Ennek alapján kiderült, hogy az ebek másként viselkednek a kicsikkel, mint a felnőttekkel.
Monique Udell, a kutatás vezetője szerint a kutyák kiemelt figyelmet fordítanak a velük élő gyerekekre, ami a gazdák, illetve valamennyi családtag számára jó hírt jelent. A kutyák reagálnak a gyerekekre, és gyakran velük összhangban cselekednek, ami a pozitív kapcsolódás jele, valamint jó alapot jelent a szoros kötelék kialakulásához.
A vizsgálatban 30, 8 és 17 közötti gyereket, valamint kutyáikat figyelték meg. A részt vevő fiatalok 83 százaléka küzdött valamilyen fejlődési rendellenességgel. A tesztfeladatok során meghatározott útvonalon kellett közlekedniük egy nagy helyiségben, ahol jelen voltak a kutyák, szabadon, póráz nélkül. A kutatók figyelték a kutyák aktivitását, illetve orientációját: mennyit mozogtak vagy álltak, mennyi időt töltöttek egymástól egy méteres távolságban, mennyi időn keresztül néztek azonos irányba.
Az állatok annyira összehangoltak viselkedtek a gazdáikkal, hogy az nem lehet véletlen, hanem tudatos viselkedésről van szó. Elmondható tehát, hogy a kutyák megfigyelik a gyerekeket, követik és másolják őket.
Ugyanakkor az ebek gyakran hangolják össze reakcióikat és gesztusaikat az egy háztartásban élő gyerekekkel, azt mégsem teszik olyan gyakran, mint a felnőttkorú gazdáikkal. Vagyis a kutyák kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekekre, ugyanakkor a kutya-gyermek és a kutya-felnőtt kapcsolat figyelem és kapcsolódás szempontjából nem egyforma. Monique Udell rámutatott, ezen a téren érdemes tovább vizsgálódni.
Az Animal Cogniton című folyóiratban megjelent tanulmányt az Az én kutyám magazin dolgozta fel.
A Dogmopolite-nál szeretnénk naprakész információkkal szolgálni a kutyatartást illetően. Fordulj hozzánk bizalommal, munkatársaink örömmel állnak rendelkezésedre. Keresd napközijeinket Budapesten, Pest megyében és Debrecenben, ahol panzióink is várnak szeretettel. Ne feledd, cicákat is várunk! Az állatorvosi rendelőnkkel, a patikánkkal és webáruházunkkal kapcsolatban szintén a feltüntetett hivatkozásokra kattintva tudsz tájékozódni.